A Veszpremref.hu oldal kommentjei

      Gyakran elcsüggedünk erőtlenségeink láttán, továbbá azon a tapasztaláson, hogy mintha kétségbeesett erőfeszítéseink, küzdelmeink hiábavalóak lennénk.

 Paganini, a világhírű hegedűművész egyszer épp közönség előtt játszott, amikor zseniális játéka közben elpattant egy húr a hangszerén. Folytatta a játékot, de egy újabb húr szakadt el. Két húron folytatta a muzsikát. Aztán a harmadik is elpattant. A mesterhegedűs egyetlen húron játszott tovább rendületlenül, és olyan hihetetlen virtuózitással fejezte be a mű előadását, hogy a közönség őrjöngő tapsban tört ki. Paganini csupán ember volt, a mi mesterhegedűsünk Isten. Lehet, hogy mi magunk nem látszunk túl hasznosnak, tompán szólunk, nehéz hangokat kicsalni belőlünk, és csupán egyetlen húrunk maradt,mégis ha életünk hangszerét neki szenteljük, mennyei dicsőségre visz bennünket virtuóz érintése és hatalma. (Norman B. Harrison: His Very Own - nyomán)

Legyen számunkra e hétkezdő elcsendesedésünknek az üzenete és következménye az, hogy tudjunk Isten kegyelmének is teret adni az életünkben. Ne csak a magunk erejére, illetve erőtlenségére számítsunk. Hanem Őreá is! Ha objektív körülményeinkkel nap, mint nap harcban állva, heroikus küzdelmünk már-már a kétségbeesés szélére sodorna bennünket, tudatosítsuk magunkban az eredetileg az apostolnak szóló, de Rajta keresztül nekünk is üzenni akaró isteni bíztatást: „...Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el..." Úgylegyen!

                                                               Nagy Lajos kórházi lelkész 

Komoly vita lett belőle.
Nem azokra gondolok, akik szent kötelességükből fakadóan minden index-címlapos posztra ráugranak valami egetverő bölcsességgel, komolyan vitázni ugyanis szerintem csak értő egyénekkel lehet, a tárgyi tudást meg a keresők találati listája nem helyettesíti.

Templomba járók és/vagy hívők szálltak egymással vitába.
Az egyikük például minden vasárnap fekete palástban felmegy a szószékre és prédikál.
Ő van most bajban, mert összezördült egy másik egyházfival, aki szerint van református pap. A református pap szerint meg nincs, mire az egyházfi nekiszegezte a kérdést: ugyan mire alapozza ezt a kijelentést?
Tessék megmutatni azt a hiteles forrást, ami kimondja: a reformátusoknak csak lelkészük van, papjuk nem lehet.
A tanult pap koma erre nem tudott válaszolni, de megígérte, utánanéz.

Nekem nagyjából 35 éve kellett a Második Helvét Hitvallásból és Heidelbergi Kátéból vizsgáznom és azóta csak felejtettem, mégis vannak halvány emlékeim és tudtam, hova kell nyúlni. Ott pedig ezt találtam:

Az apostolok ugyan mindazokat papoknak nevezik, akik Krisztusban hisznek, de nem a szolgálatra való tekintetből, hanem azért, mert Krisztus által minden hívő királlyá és pappá lett és mindnyájan vihetünk Istennek lelki áldozatokat. (1 Pét. 2,9 2 Móz. 19,6 Jel. 1,6) Tehát a papi hivatal és az egyházi szolgálat nagyon különbözik egymástól. Amaz ugyanis közös minden keresztyénnel, amint előbb említettük, de emez nem. Midőn azonban a pápás papságot a Krisztus egyházából kiküszöböltük: ezzel az egyházi szolgálatot nem töröltük el. Bizonyára a Krisztus új szövetségében nincs többé olyan papság, mint amilyen volt az ószövetségi népnél, melynek megvolt a külső kenete, szent öltözete és különféle ceremóniája, melyek is a Krisztus előképei voltak, aki midőn eljött a földre, azokat betöltvén, mind eltörölte, Ő az egyedüli főpap marad örökkön örökké, (Zsid. 7,3) akinek a méltóságából, hogy semmit le ne vonjunk: a pap elnevezést egyetlenegy egyházi szolgának sem adjuk meg. Mert a mi Urunk az újszövetségbeli egyházban seholsem rendelt olyasféle papokat, akik a szentelő püspöktől nyert hatalomnál fogva naponként az ostyát, mint az Úr testét és vérét áldozzák meg élőkért és holtakért; hanem olyanokat, akik tanítsanak és a sákramentomokat kiszolgáltassák.

Ez az a szöveg, ami egészen biztosan 1536-ban keletkezett, abban viszont már megoszlanak a források, hogy a II. Helvét Hitvallást Magyarországon az 1567-es debreceni, vagy az 1576-os hercegszőlősi zsinat ratifikálta-e.
Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy amit idéztem, az a helvét hitvallás egyik FORDÍTÁSA és a pap szó ebben a fordításban is több értelemben szerepel. Említi a szent öltözetű ószövetségi papságot, a Krisztus által hívővé lett valamennyi embert és a katolikus klérust, ami ellen akkor ezek a derék emberek hevesen protestáltak.

Node fél évezreddel később egy fordításból olyan következtetést levonni, hogy református pap márpedig nem létezhet???
Ugyanmár, kérem!

Az előző posztban is írtam, nagyapám - több testvérével együtt - református pap volt és most is többen állnak a családunkból a református egyház szolgálatában. Nagymamám tipikus papné, kevés mondatából hiányzott az Isten neve - nagyon szerette kiigazítani mások pontatlanságait, különösen bibliai és hitéleti kérdésekben.
Ők bizony egyformán használták a református pap, papné és lelkész kifejezéseket és engem sem javítottak ki, hogy macika, nyista pap, csak lelkész!

Kábé húsz éve készítettem interjút egy jónevű református pappal, aki akkor végzett el egy mentálhigiénés posztgradot és a diplomaosztó után ezt mondta:
"A teológia után pappá szenteltek. Néhány év gyülekezeti gyakorlat lelkésszé érlelt, de úgy érzem, mentálhigiénikusként válok igazi lelkipásztorrá."
Szépnek tartom ezt a gondolatot, ami egy református pap véleménye és tapasztaltam, hogy más református pap nem tudott vele azonosulni egy kicsit sem.
Talán mert egy zsinat sem fogadta el e kifejezések fokozását, sorba állítását.

Református papoktól, püspököktől, szentéletű egyházfiaktól nemegyszer hallom/olvasom azt, hogy református pap, a lelkész, illetve a lelkipásztor szinonímájaként.

Érdekes írás, tanulságos olvasmány NAGY ÖDÖN Református lelkész voltam Erdélyben címmel a református egyház weblapján közzétett önéletrajza és nem csak azért, hogy hány esetben használja a református pap kifejezést saját magára, illetve a kollégáira.

Ugyancsak figyelemre méltó, hogy  Szabó T. Attila A ROMÁNOK ÚJABBKORI ERDÉLYI BETELEPÜLÉSE c. írásában a lelkész szót egyetlen egyszer sem írja le, csakis református papokról, papi birtokról beszél. Szabó T. Attila, akire ugyan nem terjed ki a II. Helvét Hitvallás hatálya, de magyar történész- és nyelvészprofesszorként jegyzik.

Sajtóhír a kronika.ro portálról:

Székelyudvarhelyen Verestóynak kampányolt a református pap a templomban
Száz Verestóy kellene a Székelyföldnek - mondta az istenházában Gede Mátyás, aki korábban Tőkést „szidta" és a katolikusokat bírálta.

másik hír, ugyanitt:

A református pap menesztését kérik az érsemjéniek
ebben olvasom, hogy
"méltatlan egy igehirdetési szolgálatra érkező püspök útját állni, rejtett zsarolással arra »kérni«, hogy ne a paplakba, hanem előbb a polgármesteri hivatalba menjen be, mert ellenkező esetben »cirkusz lesz«". Balazsi József polgármester szerint egyébként az ellentét politikai jellegtől sem mentes, hiszen, mint mondta, Fülöpöt főképpen a Magyar Polgári Párt helyi szervezetének tagjai pártolják."

Hát igen.
Szidni a püspököt, kampányolni a templomban, bírálni a katolikusokat - végülis elméletben édesmindegy, hogy a Jézus nevében böstörködő egyházi személyeket lelkésznek vagy papnak nevezzük. Nem ez a legnagyobb bajuk és talán nem is az, hogy a többségük már a harmadik mondatában megemlíti a kommunisták negyven évét meg a mostani országrontását.

Hogy ne a szégyellni való példából hozzak többet:

Ez aztán egy papi család
Hegyi István csíkszeredai református lelkész mutatja be a családját, amiből épp huszonöten papok.
Reformátusok mind.

Vagyis egyszerűen nem lehet kérdés, hogy van református pap, vagy nincs református pap. A II. Helvét Hitvallás leszögezi, hogy az ószövetségi népeknél, illetve a pápistáknál bevett papi elnevezést egyetlenegy egyházi szolgának sem adják meg, de Krisztus által minden hívő pap lett.

És még valami:

"Aki azért minket a Szentírásból jobbról meggyőz, annak mi kész szívvel engedünk."
Ezt ugyanez a hitvallás szögezi le, mindjárt az elején.

Bár én nem vagyok zsinat, csak egy blogger és nem kinyilatkoztatást írok, hanem a gondolataimat teszem közzé, kész szívvel engedek annak, aki meggyőz a nézeteim téves voltáról.

Sokan mindössze annyit tudnak a keresztyénségről, hogy nincs református pap, csak lelkész és ezt (a tévedést) elégedett magabiztossággal fel is használják mások kijavítására, ledorongálására.

Ha közülük akár csak egy kedves olvasóm készíti fel a szívét az engedésre, már nem írtam hiába.

      Ma a Magyar Kultúra Napja van. 1989. óta ünnep hazánkban január 22-e. Hogy miért épp ez a nap a Magyar Kultúra Napja?  Nos, épp ez a dátum a leglényegesebb eleme a Magyar Kultúra Napja megálmodásának. Január 22-e ugyanis a magyar nemzeti imádság, a Himnusz születésnapja. Kölcsey Ferenc 187 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én, Szatmárcsekén fejezte be monumentális írásművét, amely kétséget kizárón nem egyéb, mint egy valóságos nemzeti imádság: Himnusz a magyar nép zivataros századaiból... Amikor pedig ma valaki honfiúi szeretettel a keresztyén Magyarországra gondol, mint drága, megbecsülendő és féltve őrizendő örökségre, akkor szinte majdnem biztos, hogy gondolatai tovább gyűrűzése során rögvest és természetszerűen a magyar Himnuszra gondol. Arra, hogy a leggyönyörűségesebb imádság ez: „Isten, áldd meg a magyart..." Ez az imádságos-himnuszos lelkület hatotta át a Magyar Kultúra Napjának megálmodóit. Ez a tény, hogy a magyar népnek ilyen himnusza van, amelynek a születésnapját valami szent akarat a történelem egy pontján  a Magyar Kultúra Napjává nyilvánította, valahol kell, hogy figyelmeztessen, eszméltessen bennünket.

      Arra ugyanis, hogy ha Kölcsey egykor imádkozni tanította a nemzetet, sőt mintegy jelképszerűen is, de valóságosan is átnyújtotta Neki a legszentebb imádság prototipusát - akkor ennek a nemzetnek a mostani nagy nyomorúságában újra meg kell tanulnia imádkozni. Az elfeledett individuális kegyesség ápolás és a mesterségesen, módszeresen és rendszeresen kiüresített közösségi kegyesség ápolás színvonalának helyreállítása nemzeti létérdek. A bajok orvoslásának egyedüli remélten lehetséges módja immár.

      Minden korban az egyéni és közösségi imádságok klasszikus paradigmáját képezték a bibliai Zsoltárok. Ahogy egyre inkább belepte a por a különféle imádságoskönyveket és a zsoltáros könyveket, úgy nőttek a bajok. Most elő lehet venni az imádságokat, le lehet porolni őket. Még elő lehet venni, még le lehet porolni. Ez a mai zsoltár-töredék boldog embernek mondja azt, akinek az Úr az erőssége. Az ilyenek átmenvén a Siralom völgyén, vagyis az élet nehézségein, gondjain és tornyosuló, égető problémáin - no nem dalolva és nem könnyedén átmenve, de felfelé tekintve - források völgyévé teszik a Siralom völgyet és mint a korai eső a földet ahogy megöntözi, úgy lesz áldássá számukra a küzdelem pozitív élménye. És: erőről erőre jutnak - vagyis: újult erővel haladnak tova.  Mert megjelentek Isten színe előtt - a képzeletbeli Sionon! „.... Uram, Seregeknek Istene! Hallgasd meg az én könyörgésemet; hallgasd meg Jákóbnak Istene!..." Úgylegyen!

                                                                   Nagy Lajos kórházi lelkész

 Ma már a harmadik munkahéten vagyunk az új esztendőben. Az új esztendőben - amit most már majd egyre ritkábban nevezhetünk „új"-nak. Nemcsak az idő gyors múlása miatt, hanem még inkább azért, mert a mögöttünk hagyott tizenhárom munkanap alatt valósággal megostromoltak bennünket a negatív  információk, a lesújtó ügyek hírei. Válság, recesszió - és minden, ami e fogalmakkal aktuálisan együtt jár; ezek a mi legemlegetettebb témáink ma.

      Az apostol szavai azon igyekeznek, hogy mindennek ellenére tudatosítsák bennünk: Van megoldás! Nem szabad elcsüggedni! Amikor egy egyén vagy közösség életében válság van, amikor fájdalmas történések részesei vagyunk, akkor amögött valahol mindig fellelhető valamiféle emberi múlasztás, emberi tévedés, emberi gyengeség, emberi kapzsiság, emberi hiba.  Emberi negatívumokról van tehát szó. Szent Pál apostol pedig így vígasztal: „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok... Tehát: Ha „csak" emberi kísértések végtelen láncolatának következményeiről van szó a mában tapasztalható válság-helyzetben, akkor emberi megoldás már nem, de valamiféle „több, mint emberi" megoldás még szóba jöhet. Némelyek szerint csak ilyen „több mint emberi", vagyis: isteni beavatkozás lehet az egyetlen út...

      „...De hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek." Hű az Isten... Akinek ez a hír üzenet értékű, annak a számára van reménység. Másnak nincs, de neki van! Mert az a bizonyos hegyeket megmozgató hit a kilátástalannak tűnő élethelyzetekben is gyógyír az esetleges tehetetlenség fájdalmára.

      Paul Gerhardt XVII. századi énekköltő  dícséretében ilyen élethelyzetekről - is - énekel és bizalomteli, megnyugtató szavai még ajánlást is tartalmaznak: „A segítség ha kissé késik, / De ugyancsak eljő végre, / A várakozás rosszul esik, / De majd válik üdvösségre; / Ami lassan jő, bizonyosabb, / Ami késik, kívánatosabb: / Légy csendes szívvel." (Református Énekeskönyv, 270. dicséret, 7. vers)   

      Stanley Jones imádsága pedig szintén csak megszívlelendő. Így hangzik: „Ó, Istenem... Segíts az én kicsinységemet a Te nagyságodhoz kapcsolni...az én visszafogottságomat a Te lendületedhez, félelmemet a Te hitedhez - és akkor semmi sem állíthat meg."

 Nagy Lajos kórházi lelkész

A prédikációban kiemelte a közös missziói alkalmak fontosságát, a szentírás egyedi, és egyedülálló helyét életünk alapjaként, valamint a tényt, hogy gyakran nekünk tanítványoknak van a legnagyobb szükségünk a Krisztussal való találkozásra, hogy felnyissa a szemünk, hitünk alapvető igazságaira.

A körülbelül negyven fős ökumenikus gyülekezet boldog örömmel ünnepelte a közös Krisztushoz tartozást, és ismét hitet tett amellett, hogy a Szeretet parancsa összeköti a különbözőségükben kiteljesedő keresztyénségét.

A "bemutatkozó"  plébános köszöntőjében külön méltatta a templomban megtekinthető történelmi zászlósor szépségét, és hangulatfokozó erejét.

Jövőre római katolikus testvéreink lesznek házigazdái az imaheti alkalmaknak.

Az istentiszteleten elhangzott igeihirdetés meghallgatható a www.istentisztelet.net  oldalon.

 

Hajmáskér, 2010. január 20.

 

 

Bikádi László Károly

 

Iménti igehirdetésében érsek atya az egyetlen teremtő és formáló logoszról szólt az egyetemi ifjúságnak. Lelkipásztorként is kérdezem arról, hogy milyen lehetőségeket lát arra, hogy ez az egyetlen logosz, az éltető és formáló isteni szó eljusson a fiatalsághoz?

Megvallom őszintén, hogy eddigi pásztori szolgálatom folyamán nem találkoztam még egyetemista fiataljainkkal, sőt, még a hittudományi főiskolás fiataljainkkal is nagyon ritkán találkozom, kispapokkal minden héten, de egyetemistákkal nagyon kevés a kapcsolatom.  Azt gondolom viszont, hogy a kairoszban élve minden lehetséges eszközt fel kell használnunk arra, hogy a teremtő, újjáteremtő isteni szó eljusson fiataljainkhoz. Ilyen lehetséges eszköz a mostani egyetemi, ökumenikus istentisztelet is, amelyet Török Ágnes lelkésznő szervez. Nagyon fontosnak tartom az  Internet adta lehetőséget, valamint kiemelten kezelem a média lehetőségeit, hiszen sohasem zárkózom el, ha valamelyik sajtótól megkeresnek. Igyekszem mindig valami olyat mondani - amelyet hiszek -, hogy az egyénformáló, életátformáló lehet a Szentlélek által.

Van egy félórás, havi  televíziós magazinunk, amelyet négyszer is megismétel a Veszprém Televízió, ezt is azért csináljuk, hogy olyan emberekhez is eljusson az üzenet, akik templomba nem járnak.

Római katolikus részről az egyetemi hitélet változások előtt áll, lévén eddigi egyetemi lelkészünk, Tóth Gyula atya meghalt, s jónak tartanám, ha agilis fiatal pásztor kerülne utódjául.

Van rá lehetőség? Hiszen köztudott, hogy a római egyház folyamatos személyi gondokkal küzd...

Nagyon nehéz a kérdés és maga a feladat is, hiszen én magam a Szent Mihály székesegyház jelenlegi káplánját tartanám erre a feladatra alkalmasnak vagy Takács István atyát, aki jelenleg a Padányi Gimnázium lelki igazgatója, de ő meg a Szegedi Főiskolán és a mi főiskolánkon is tanít, így nagyon sok az elfoglaltsága. Kevesen vagyunk, de nagyon sok és szerteágazó a feladatunk. Jézus is ezt mondta, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Bár mi katolikus itt Veszprémben nem állunk rosszabbul a tizenkét évvel ezelőtti állapotnál. Amikor idekerültem, fiatal pap egyáltalán nem volt a városban, most pedig van négy fiatal lelkészünk is, akik itt működnek.  Remélem, hogy ők hatással tudnak lenni az egyetemi fiatalságra is.

Érsek atyát arról is kérdezem, hogy hogyan látja az ébredés helyzetét akár a római egyházban, akár a protestáns egyház berkeiben és a közös szolgálati ágak milyen formáit tartja elképzelhetőnek és megvalósíthatónak?

Közös szolgálat például ez az alkalom, amelybe szívesen betársultunk, de minden évben megtartjuk az úgynevezett imanyolcadot, amelyet protestáns testvéreink inkább imahétnek neveznek. Ezeken az alkalmakon, illetve az alkalmak mindegyikén részt szoktam venni, sajnos ebben az évben csak elsőn és az utolsón tudok, lévén kórházban leszek, de egyre több olyan program van, amit közösen csinálunk. Tehát még ezen a héten lesz (az esemény megtörtént és áldott alkalom volt - a szerk.) egy közös, ökumenikus alkalom: a doni áldozatokról emlékezünk meg a székesegyházban. De ökumenikus alkalom keretében történt a Pannon Egyetem 60 éves jubileumának megünneplése is, vagy éppen a négy vármegye és a Veszprémi Egyházmegye oklevéli említésének ezeréves jubileumát is ökumenikus keretek között ünnepeltük meg Sólyon.

Hamarosan sor kerül egy tragikusan szomorú emlékünnepre is, hiszen lassan egy éve lesz, hogy az MKB KC román játékosát, Marian Cozma-t meggyilkolták, és az évfordulón állítjuk fel és áldjuk meg a Cozma emlékművet. Éppen nem régen beszéltem polgármester úrral és kértem, hogy erre az eseményre hívják meg a helyi egyházak képviselőit és mindenki kapjon legalább egy-két percet a szólásra.

Ez az egyetlen logosz az egyetemistákon kívül vajon napjainkban könnyen juthat-e el a híveinkhez?

Bízzunk benne. Ebben a kérdésben valóban egyek vagyunk mi pápisták és protestánsok is, hogy nemcsak rajtunk múlik, hanem elsősorban Isten kegyelmén. Itt tartom nagyon fontosnak, hogy az a lelki ébredés, ami megtörtént a XIII. században Assisi Szent Ferenc vagy éppen Szent Antal korában, az ma is megtörténjen. De nagyon fontos volt a protestáns lelki ébredés a XX. század ötvenes éveiben is. Az a pünkösdista mozgalom, ami az USA-ból indult el, és elért Európába, az is hasonló ébredési mozgalom volt. Közösen kell imádkoznunk, hogy a Szentlélek újjászüljön bennünket és támasszon olyan fiatal szenteket, karizmatikus egyéneket, akik képesek hatni akár a fiatalokra, akár az idősebb korosztályokra is. Karizmán egyébként nem rendkívüli dolgokat értek, de mégis vannak rendkívüli képességek, azok a bizonyos talentumok, amelyek meg tudják ragadni azokat is, akik egyházon és hiten kívül élnek. Ne csupán olyan sztárok grasszáljanak az utcákon, akik percemberek, vagy az igehirdetésben is elhangzott „szakrksz" (testi) emberek és csak a pillanatnak élnek.

Olyan emberek is legyenek ismertté - és hála istennek néhányan azért vannak is , akik folyamatosam bizonyságot tesznek hitükről és példaként lehet őket állítani a fiatalság elé. Szóljunk csak Eperjes Károly színművészről, vagy Kovács Ákos pop énekesről, de érdekes, hogy a szintén énekes Szikora Róbert is minden koncertje végén elénekli az Úri Imádságot. Az Isten kegyelmén múlik, hogy ne csupán páran legyenek, hanem egyre többen, s akik bizonyságot tesznek, azok pedig ezt tegyék a Lélek erejével.

Ehhez a szolgálathoz kérek én is sok áldást, erőt és egészséget érsek úr szolgálatához, a római testvérek lelki életében is sok ajándékot és köszönöm szépen érsek úrnak a beszélgetést.

Kép és szöveg: Rásky Miklós

Január 18. Hétfő: Evangélikus templom

Igehirdető: Fodor Balázs

Január 19. kedd: Római katolikus templom

Igehirdető: Lukátsné Orovicz Piroska

Január 20. Szerda: Római katolikus templom

Igehirdető: Tóth Attila

Január 21. Csütörtök: Református templom

Igehirdető: Fodor Balázs

Január 22. Péntek: Református templom

Igehirdető: Holubák Attila

Január 23. Szombat: Római katolikus templom

Igehirdető: Tóth Attila

Január 24. Evangélikus templom

Igehirdető: Lukátsné Orovicz Piroska