Olvasandó: Zsoltárok 84:6-9
„Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében. Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai eső. Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon. Uram, Seregeknek Istene! Hallgasd meg az én könyörgésemet; hallgasd meg Jákóbnak Istene!..."
Ma a Magyar Kultúra Napja van. 1989. óta ünnep hazánkban január 22-e. Hogy miért épp ez a nap a Magyar Kultúra Napja? Nos, épp ez a dátum a leglényegesebb eleme a Magyar Kultúra Napja megálmodásának. Január 22-e ugyanis a magyar nemzeti imádság, a Himnusz születésnapja. Kölcsey Ferenc 187 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én, Szatmárcsekén fejezte be monumentális írásművét, amely kétséget kizárón nem egyéb, mint egy valóságos nemzeti imádság: Himnusz a magyar nép zivataros századaiból... Amikor pedig ma valaki honfiúi szeretettel a keresztyén Magyarországra gondol, mint drága, megbecsülendő és féltve őrizendő örökségre, akkor szinte majdnem biztos, hogy gondolatai tovább gyűrűzése során rögvest és természetszerűen a magyar Himnuszra gondol. Arra, hogy a leggyönyörűségesebb imádság ez: „Isten, áldd meg a magyart..." Ez az imádságos-himnuszos lelkület hatotta át a Magyar Kultúra Napjának megálmodóit. Ez a tény, hogy a magyar népnek ilyen himnusza van, amelynek a születésnapját valami szent akarat a történelem egy pontján a Magyar Kultúra Napjává nyilvánította, valahol kell, hogy figyelmeztessen, eszméltessen bennünket.
Arra ugyanis, hogy ha Kölcsey egykor imádkozni tanította a nemzetet, sőt mintegy jelképszerűen is, de valóságosan is átnyújtotta Neki a legszentebb imádság prototipusát - akkor ennek a nemzetnek a mostani nagy nyomorúságában újra meg kell tanulnia imádkozni. Az elfeledett individuális kegyesség ápolás és a mesterségesen, módszeresen és rendszeresen kiüresített közösségi kegyesség ápolás színvonalának helyreállítása nemzeti létérdek. A bajok orvoslásának egyedüli remélten lehetséges módja immár.
Minden korban az egyéni és közösségi imádságok klasszikus paradigmáját képezték a bibliai Zsoltárok. Ahogy egyre inkább belepte a por a különféle imádságoskönyveket és a zsoltáros könyveket, úgy nőttek a bajok. Most elő lehet venni az imádságokat, le lehet porolni őket. Még elő lehet venni, még le lehet porolni. Ez a mai zsoltár-töredék boldog embernek mondja azt, akinek az Úr az erőssége. Az ilyenek átmenvén a Siralom völgyén, vagyis az élet nehézségein, gondjain és tornyosuló, égető problémáin - no nem dalolva és nem könnyedén átmenve, de felfelé tekintve - források völgyévé teszik a Siralom völgyet és mint a korai eső a földet ahogy megöntözi, úgy lesz áldássá számukra a küzdelem pozitív élménye. És: erőről erőre jutnak - vagyis: újult erővel haladnak tova. Mert megjelentek Isten színe előtt - a képzeletbeli Sionon! „.... Uram, Seregeknek Istene! Hallgasd meg az én könyörgésemet; hallgasd meg Jákóbnak Istene!..." Úgylegyen!
Nagy Lajos kórházi lelkész
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.